Vendégeim Tapasztalatai

Életmódváltást követően a fokozódó (szükséges megemlíteni, hogy rossz tartással, irodai munkával, merev izületekkel párosítva) edzések hatására egyre intenzívebb és makacsabb fájdalmak miatt kerestem lehetőséget, megoldást.
Korábbi tapasztalataim is voltak, viszont ott kifejezetten csak ezzel a területtel foglalkozó szakembernél jártam.
Péter több utat is ajánlott a kezelési módot illetően.
Már az első alkalom után éreztem a javulást, 3-4 alkalmat követően azonban tovább javult a tartásom és megszűntek a fájdalmaim, terhelés, azaz súlyzós edzés vagy futás közben sem jönnek elő.
Minden további információt, segítséget megkapok az otthoni nyújtásokkal, önállóan végezhető gyakorlatokkal kapcsolatban, amivel úgy érzem Péternek a célja, hogy a helyzet minél hamarabb javuljon.

Időpontfoglalással, rugalmassággal, érkezéssel nem volt problémám.
Péter szakértelme kiváló, emiatt rá merem bízni magam, itt ez nekem kifejezetten fontos tényező volt, mint gondolom mindenki másnak is.
Nyugodt szívvel ajánlom bárkinek!

(Juhász Viktor Budapest)

„62 éves koromra a 14 évig tartó aktív vízilabda sport, majd ezt követő munkavégzés siralmas állapotba hozta a nyaki és ágyéki gerincemet. Nemcsak MR vizsgálattal volt igazolható nyaki gerincem állapota, de fájdalmat, a mozgás korlátozottságát, mozgatáskor recsegést és szédüléses panaszokat egyaránt okozott. Ekkor vett kezelésbe Péter. Orvosként pontosan meg tudom ítélni a javulás mértékét. Két hónap után sem a nyakam, sem a derekam nem fáj. A nyaki recsegés megszűnt és a szédülést elfelejtettem. A nyakam úgy mozog, mint harminc évvel ezelőtt. Péter, hálásan köszönöm!”
(Dr. Szabó István – Budapest)

„A Sors keze hozott minket össze!
2019 07 06.-án sikerült telefonon bekönyörögnöm magam egy péntek délutáni időpontra, mert nagy fájdalmaim voltak, a bal kezemet csak 45 fokban tudtam felemelni, a vezetés közben sem tudtam a kormányra feltenni. Ezzel a karommal előzetesen voltam körzeti orvosomnál, de érdemi javulás az ő beavatkozására nem történt. Péter kezelésbe vett, ami nem volt fájdalom mentes, de kibírható. A gyógyterápia után a karomat 90-100 fokban tudtam felemelni. A kezelés után úgy éreztem magam, mint akit elütöttek vagy kapott egy rendes csomagot sportolásnál /25 évig jégkorongoztam / ami eltartott hétfőig. Reggel a tornánál vettem észre , hogy a fájdalmaim nagyon lecsökkentek és a karomat fel tudtam nyújtani a fejem felé. A kezelés úgy tűnik igen hatásos volt. Egy hét múlva újra ott voltam Komlósi úrnál és folytattuk a kezelést. Azóta fájdalom nélkül megy a félfizikai munkám végzése, nyaralás után folytatjuk a rehabilitációt. Köszönöm Komlósi úr!!!!!”
(Matza Gyula – Budapest)

„Péterhez egy ismerősöm ajánlása útján kerültem. Több éve fennálló mozgás korlátozottság, csípő fájdalmak miatt mankó segédeszközzel tudtam közlekedni! Igaz, hogy még nincs vége a  kezeléseknek, de határozottan napról-napra jobban érzem magam. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, felkészültsége, alapos tudása és lelkiismeretessége miatt! A kezelések nem voltak fájdalommentesek, de szinte azonnal könnyedén tudtam közlekedni. Tudom, hogy a felépülésem hosszabb folyamat, de örömmel vállalom, mert jó kezekben vagyok.”
(Kiss Szilvia – Zalaegerszeg)

„Pétert az internetről ismerem, a technikájáról az interneten olvastam, a honlapján szereplő vélemények alapján beszéltem meg vele találkozót. Az előzményeimről annyit, hogy 2 gerinc sérvet, spondylosist, canalis spinalois stenosist, polydiscopathiát diagnosztizáltak, magán reumatológushoz jártam, itt ill. a hétvégi ügyeletre járás alkalmával csak injekciós fájdalom csillapítást kaptam. A hétvégéim általában ezzel teltek: ügyelet, injekció, mozgás képtelenség. Pl: a zoknimat nem tudtam felvenni ehhez segítség kellett.
Péternél az első kezelés után 2 nappal már egyedül öltöztem, közlekedtem, dolgoztam. Most a negyedik kezelésen vagyok túl, és most beszéltük meg hogy lassan kb: 10-15 perces kocogással elkezdhetem a mozgást, ha minden rendben lesz akkor fokozatosan terhelhetem magam. Ezt tavaly decemberben nem gondoltam volna hogy így alakulhat a betegségem.
Mindenkinek ajánlom akinek hasonló problémái vannak a derekával, hátával, nyakával stb.”
(Balogh János – Budapest)

„Komolyabb vállsérülésem (rándulás) után beszűkült váll-nyak mozgás, ízületi gyulladás és komoly fájdalom kísérte a napjaimat. Évekig tartó gyógymód keresgélés után sem tudtak rajta hatékonyan segíteni, véglegesen megoldani a problémát. Pétert eredetileg gyógymasszázs miatt kerestem fel, az akkori csontkovácsom a vállsérülésem miatt az izmokat kérte fellazíttatni, hogy kezelése hatékonyabb és könnyebb legyen. Találkozásunk után Péter azt javasolta, próbáljuk ki az egyik gyógyterápiás kezelést, mellyel első két alkalommal főként a nyakat kezelte, harmadik alkalommal pedig a vállakat. A harmadik kezelés után a vállfájdalmam teljesen megszűnt, az ízület teljes terjedelmében, fájdalommentesen mozgatható. Néhány kezelés még hátra van, az eredmények azonban már most lenyűgözőek! Nagyon szépen köszönöm a segítséget!”
(Marinovszki Orsi – Budapest)

„Többször kiújuló derékfájásom kapcsán kerestem meg Pétert, mely akkor már nagyon megkeserítette az életem. A kezelések során hétről-hétre enyhültek a fájdalmaim. Részletesen tájékoztatott arról, hogy mi a javaslata javulásom érdekében, megmutatta, majd begyakoroltuk azokat a feladatokat, melyeket otthon kell végeznem a tartós javulás érdekében. Mára már tünetmentes vagyok, de még most is jólesik egy-egy kezelés, masszázs. Gyakorlott, jó szakembernek tartom Pétert, akit szívből ajánlok mindenkinek.”
(Krasznainé Márk Ágota, törzsvendég, Budapest)

„Péter barátomat jó pár éve már az asztalitenisz révén ismertem meg. Nagyon nehéz ellene játszani mert rettentően gyors és nagyon tud koncentrálni meccs közben. Azt gondolom, hogy ez a koncentráltság és a betegre a páciensre való fókuszáltság a kezelések során is maradéktalanul érezhető. Már évek óta járok hozzá hogy rendben „egyben” tartsa hol itt, hol ott fájó testemet. A kezelések alatt jókat beszélgetünk hogy a fizikai javulás mellett a szellemi táplálék is meglegyen. Csak őszintén ajánlani tudom ezután is mint ahogy eddig is sok ismerősömnek ajánlottam már Pétert.”
(Bakó Endre – Budapest)

„Évek óta tapasztalom Péter lelkiismeretes és hatékony munkáját. Magas színvonalú szolgáltatást, testi és lelki felüdülést nyer az ember!”
(Szászfalvi László – Csurgó)

„Péter munkája a masszázs terén szakmailag igen megalapozott. Tízen éve ismerjük egymást sok kezelésen voltam nála és sokat segített fizikai állapotom javulásában pl. mikor gerinc sérvem volt, amit többek között a kezeléseinek köszönhetően nem kellett műteni. De energetikailag is rengeteget segít a kezelése. Az ember napokig könnyűnek, lazának frissebbnek érzi magát. Ha bármi fáj, feszül, nem úgy működik ahogy az kellene, keressék őt bizalommal nem bánják meg…”
(Szemes Attila – Budapest)

„Több kezelésen voltam a Péternél. Nagyon sokat segített a technikájával, és kitűnő tanácsaival, különös tekintettel a medencei és csípőcsonti problémák korrigálásában. Nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik, mindig tudott segítséget nyújtani számomra. Nagyon szépen köszönöm a segítségét!”
(Németh György – Budapest)

„Kezelései mindig egyénre szabottak, maximálisan ráfókuszál a páciens problémájára s annak meggyógyítására. Életmódbeli tanácsai is nagyon hasznosak. Időpont foglalásnál rugalmas.”
(Koburger Emese – Budapest)

 „Nagy köszönet Komlósi Péternek, akinek a kezelések álal teljesen rendben jött a gerincem, és a masszázs mellett életmódbeli tanácsokkal is ellátott, amellyel így teljessé vált a gyógyulásom!”
(F.X. – Budapest)

„Ha Pétertől kapsz masszázst, a végén azt kívánod, bárcsak azonnal újra kezdődhetne a kezelés, annyira jól esett. Ha pedig gerinctornáznál Péterrel, utána olyan könnyed mozgásúnak érzed magad, mint egy hernyó. A tanult mozgásformákat aztán otthon is gyakorolhatod.”
(Póka Dani, több éve rendszeres vendég, Budapest)

Meta

masszázs, masszőr Budapest, neuro terápia, gerincfájdalom, gerincsérv, porckorongsérv, idegbecsípődés, gerincmobilizáció,  neuroterápia, manuálterápia, egészségmegőrző masszázs, sportmasszázs, frissítőmasszázs, svédmasszázs, relaxmasszázs, stresszmasszázs, feszültségoldó masszázs,  fejmasszázs, gyermekmasszázs, babamasszázs, gyógymasszázs, gyógymasszőr angyalföld, gyógymasszázs, gyógymasszőr Sashalom, gyógymasszázs, gyógymasszőr Újpalota, Zugló, Zugló,  Budapest,   Sashalom, Angyalföld, manuálterápia, FDM terápia, fasciális terápia,

Kapcsolat

Ne hagyja, hogy a fájdalom korlátozza az életét! Hívjon bizalommal:

Telefon:  +36 20 502 06 08